Milyen érdekes összefüggések rejlenek egy-egy dátum mögött? Az alábbi írásban elmagyarázom mit jelent pl. Boris Becker esetében, hogy a sorsfeladatának a száma épp megegyezik egy aktuális életszakaszával, és az adócsalás kapcsán hozott ítélet napjának dátumával, és hogy mindez mit jelent, és mit kellene belőle megértenie, tanulnia.

Boris Becker 1967.11.22-én született 29/11-es napon. (Ezt úgy kapod meg, hogy összeadod a számokat). Ez az ő sorsfeladata. Vagyis ez az, ami egész életében elkíséri, ami az életének a fókuszát adja, és ami mindig valamilyen módon meg kellene, hogy mutatkozzon a tetteiben. A 29/11 röviden annyit tesz, hogy számára különösen fontos az élet értékességének elismerése. Az ilyen ember hálás a szüleinek az életért, ő maga is továbbadja, vagyis lesznek gyerekei, és valami olyasmivel kell foglalkoznia, amiben ő is meg tudja mutatni, hogy a saját életét és úgy önmagában az életet mennyire értékeli. Többre, mint a pénzt, többre, mint bármilyen materiális dolgot az környezetében, és mindig minden körülmény ellenére is fontosabb számára, hogy bizonyítsa, elismerje, jól kihasználja azt, hogy megszülethetett, és értékrendet képviseljen benne.

Pályafutásáról csak röviden, hiszen gondolom mindannyian hallottunk róla:

Boris Becker a világ egyik legsikeresebb teniszezője. 17 éves korában ő volt a legfiatalabb játékos, aki megnyerte a Wimbledoni férfi egyes bajnokságot. Ő volt az első német, aki valaha is megnyerte ezt a címet. Grand Slam, Masters Series, Open Age döntők nyertese, számos megnyert világtorna és olimpiai aranyérmes. Pályája töretlen volt, felfelé ívelő, Bum-Bum Becker volt a beceneve visszaadhatatlan szervái miatt.

Nagyon fiatalon lett gazdag, sok-sok pénzt keresett, de sajnos hamar elindult a lejtőn, drog, alkohol, adócsalás. Közben házasságok, gyerekek (két házasság, abból, és azon kívül is született gyereke, akinek az elismerése Becker számára sokáig nem volt elfogadott)

Zűrös pénzügyei, és hosszas kivizsgálások után, először 2002.10.24-én (29/11-es napon!) hoztak ítéletet ellene, de akkor még felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott. Akkor azt mondta: „életem legnagyobb győzelme, hogy szabad lehetek”.

Amikor valakinek egy negatív történésű esemény napja, megegyezik a sorfeladatával (vagy 10-el több, vagy kevesebb), akkor az különösen fontos figyelmeztetés arra, hogy valami nem úgy megy az életében ahogy kellene, de a sors finoman felhívja a figyelmet a helyes útra. Nála ez sajnos nem volt elég figyelmeztetés, mert továbbra is folytatta korábbi (nem értéket képviselő – alkohol, drog, adócsalás) életmódját.  

Persze nem mindenki számolgatja és tudja ezt a módszert, de valahogy az ember nagyon sok dolgot eleve ösztönből jól csinál, és egy-egy ilyen helyzetben elgondolkozik, és önös elhatározásból is úgy dönt, hogy változtat a dolgokon.

Ami érdekes, hogy, 2022.04.29-én újra elítélte a bíróság adócsalás miatt (most már)  2,5 év letöltendő börtönre. (Ez 39/12es napon történt, ami épp 10-el több mint a sorsfeladata!), ami szintén egy újabb nagy jelentőségű figyelmeztetés!”.

A 2,5 év helyett végül 8 hónapot volt börtönben, éppen a 29/11-es számonkérő szakaszában. (Megjegyzés: nem csak a dátumoknak van száma, hanem az életünk kisebb-rövidebb szakaszokra is tagozódik, melyeknek szintén van egy száma. A számokérő szakasz pedig a harmadik nagyobb időszak az életünkben, amikor is az életben megkérdőjeleződik, hogy vajon a helyünkön vagyunk-e, tudjuk-e úgy csinálni és működtetni a dolgainkat, ahogyan kellene).  

2022 december 15-én szabadult végül, olyan napon amikor a teremtőképességünk a tetőfokán van. Amikor egy új tanulási lehetőséget kapunk és rajtunk múlik a felelősség, hogy  milyen új információkkal teremtjük meg a valóságunkat. Kiváló nap arra, hogy új életet és helyzetet teremtsünk magunknak. Angliából kitoloncolták és a börtönben töltött időről így nyilatkozott: 

Senki sem tökéletes, beleértve magamat sem, és én elfogadtam mindezt. Amikor rosszul vagy – és az elmúlt öt-hat év nagyon nehéz volt számomra –, akkor jössz csak rá igazán, hogy ki van melletted, és ki nincs. 

Ha azt hiszed, hogy jobb vagy mindenkinél, akkor veszítesz. Bent nem számított, hogy teniszező voltam, ott csak a karakterünk és a személyiségünk van. Ennyi, nincs más. Eleinte nincsenek barátaid, szó szerint egyedül vagy, és ez a legnehezebb.

.

Hát nagyon remélem, hogy tanult a bent töltött időben saját magáról és az élet értékességéről. 

Számomra nagyon érdekes volt látni egy ilyen példán keresztül, hogy milyen figyelmeztetéseket, és ezzel együtt milyen lehetőséget is ad a sors, hogy tereljen bennünket a megfelelő irányba, abba az irányba, amit születéskor feladatként kaptunk, vállaltunk.

Ha te is kíváncsi vagy, hogy milyen napon születtél, az mit jelent, és hogyan alakulnak a szakaszok az életedben, milyen fontosabb dátumok vannak az életedben, akkor keress meg.